Átvették már fegyvereiket azok a mozgósított tartalékosok, akik az elsők között érkeztek a Kamcsatkai határterület székhelyén, Petropavlovszk-Kamcsatszkijban lévő katonai bázisra. A következő lépésben egy katonai lőtéren kezdik meg kiképzésüket - írja a lap.
Eközben nagyon sokan menekülnek a részleges mozgósítás elől Grúziába, mivel az az egyik közeli állam, ahová oroszok vízum nélkül is beléphetnek, amióta a két ország 2008-ban megszakította diplomáciai kapcsolatait a Dél-Oszétia elszakadásáért folyó harcok miatt.
A finn határőrség pénteki közleménye szerint az orosz mozgósítás hatására megnőtt az Oroszországból érkező határátlépők száma.
A menekülők további célpontjai például Törökország, Örményország és Mongólia.
A portál tudósítása szerint vannak olyanok is, akik várják, hogy harcolhassanak Oroszországért.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson