Avril Haines szombaton a Reagan Nemzeti Védelmi Fórum pódiumbeszélgetésén kijelentette, hogy mivel Oroszország saját forrásból nem képes újragyártani azokat a fegyvereket és lőszereket, amelyeket elhasznál, ezért fordul más országokhoz utánpótlásért.
A hírszerzési vezető elmondta, hogy Észak-Koreából eddig némi tüzérségi lőszerhez jutott Oroszország, de "jelen pillanatban ennek mennyisége nem sok". Irántól precíziós eszközöket próbál beszerezni az orosz katonai vezetés, mint a már bevetett iráni drónokat - tette hozzá.
Kapcsolódó
Megjegyezte, hogy a háború üteme az utóbbi időszakban - a tél beálltával és az orosz erők herszoni visszavonulásával - lelassult, és arra számítanak, hogy a következő hónapokban is marad az alacsony intenzitású konfliktus.
Újrarendeződés
A jelenlegi várakozások szerint a következő ukrán ellenoffenzíva tavasszal lehet, addig a szembenálló felek újrendezik soraikat, feltöltik készleteiket - hangoztatta az amerikai hírszerzés igazgatója és hozzátette, hogy meglátása szerint ez a helyzet inkább az ukrán erőknek kedvezhet.
Avril Haines azokra a korábbi híresztelésekre utalva, hogy Vlagyimir Putyin környezete nem közli vele a rossz híreket, megjegyezte, hogy az orosz elnöknek mára sokkal pontosabb képe van azokról a kihívásokról, amelyekkel az orosz hadsereg szembesülni kényszerül, de azt továbbra sem tudni, hogy mi az, amiket közölnek vele tanácsadói, tudósít a Politico.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót