Az információt elsőként a The Wall Street Journal közölte. Az amerikai lap szerint a találkozóra - amelyet kerekasztal-beszélgetés formájában szerveztek meg - még október 11-én, az elegáns párizsi Ritz-Carlton szállodában került sor. A találkozó tényét Kellyanne Conway, Trump egyik főtanácsadója megerősítette.
Az összejövetelt a Politikai és Külügyi Központ nevű francia kutatóintézet szervezte. Az intézmény alapítója, Fabien Baussart és szíriai születésű felesége, Randa Kassis - a The Wall Street Journal szerint - régóta szorosan együttműködik Oroszországgal a szíriai konfliktus rendezése érdekében. Randa Kassis egyébként az egyik - orosz támogatást élvező - szír ellenzéki csoport vezetője. A csoport politikai átmenetet szorgalmaz, de Bassár el-Aszad elnökkel együttműködve.
Kassis a The Wall Street Journalnek elmondta: a konferencián azt vitatták meg, hogyan vegyék rá az Egyesült Államokat és Oroszországot a szíriai helyzet rendezésére. Hozzátette: az összejövetelen hangsúlyozta az ifjabb Trumpnak az oroszokkal folytatott együttműködés fontosságát a közel-keleti térségben, és utalt arra is, hogy az Aszad ellen harcoló lázadók iszlamisták.
A találkozó után Randa Kassis a Facebook-oldalán közölt bejegyzésében hangsúlyozta: reméli, hogy Donald Trump győzelmének köszönhetően az Egyesült Államok és Oroszország megállapodik majd a szíriai válság ügyében. Ez a remény és hit az ifjabb Donald Trumppal folytatott párizsi megbeszéléseimből táplálkozik - fogalmazott Kassis. isz benne, hogy az ifjabb Trump révén eljutott az üzenet a megválasztott amerikai elnökhöz is az együttműködés fontosságáról és módjairól.
Kénytelen-kelletlen támogatná a szír elnököt?
Donald Trump még a választási kampányban gyakran érvelt azzal, hogy az Egyesült Államoknak sokkal szorosabban kellene együttműködnie Oroszországgal és Moszkva szíriai szövetségesével, Bassár al-Aszad elnökkel annak érdekében, hogy legyőzzék az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet. Egyáltalán nem kedvelem Aszadot, de Aszad leszámol az Iszlám Állammal - fogalmazott a második elnökjelölti országos televíziós vitában (októberben) az akkor még csak elnökjelölt Donald Trump.
Novemberben pedig a The Wall Street Journalnek adott interjújában hangsúlyozta: elképzelhetőnek tartja, hogy elnökként megvonja az Aszad elnök ellen harcoló szíriai lázadóknak nyújtott amerikai támogatást. Maga Aszad pedig a múlt héten, a portugál televíziónak adott interjújában azt fejtegette, hogy Donald Trumpot természetes szövetségesének tekinti a terrorizmus elleni küzdelemben.
A The Wall Street Journal úgy értékelte Trump legidősebb fiának párizsi eszmecseréjét, hogy a leendő Trump-kormány együttműködést szeretne a Kremllel, és az ifjabb Trump az új amerikai kormány szíriai különmegbízottja lehet.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Kétarcú olimpia: fellendülés vagy komoly kockázat vár Olaszországra?
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben