Soha nem exportáltunk fegyvereket vagy lőszert Oroszországnak ezelőtt, és nem tervezzük, hogy a jövőben exportálni fogunk - fogalmazott az észak-koreai állami médiában ismertetett közlemény.
Ebben egészen pontosan így fogalmaz egy meg nem nevezett minisztériumi tisztviselő: a csütörtöki közlemény azzal vádolja az Egyesült Államokat és más „ellenséges erőket", hogy hamis pletykákat terjesztenek a saját politikai és katonai céljaik elérése érdekében.
Szeptember elején az amerikai külügyminisztérium egyik szóvivője beszélt arról először, hogy ismereteik szerint az orosz hadsereg több millió darab töltényt, rakétát és tüzérségi lőszert vásárol Észak-Koreától. Később John Kirby, a nemzetbiztonsági tanács szóvivője azzal pontosított, hogy az üzletet még nem bonyolították le, és arra sincsenek bizonyítékok, hogy a lőszereket az ukrajnai háborúban akarják felhasználni az oroszok - írta a BBC nyomán az Euronews.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi történik Donald Trumppal? Vészjósló jelek látszanak egy szakértő szerint
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Nem a szél fújta az istállókba: a rejtély még megoldatlan, a nyomozás folyik
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Dubajban csaptak le rá: elfogták az altábornagy merénylőjét
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre