Idén júliusban 34,3 milliárd köbmétert tett ki a gáztermelés, ez 6,7 százalékkal alacsonyabb, mint egy éve volt, júniushoz képest pedig 0,9 százalékkal – írja az Infostart.
A cseppfolyósított földgáz (LNG) termelése júliusig bezárólag idén 4,4 százalékkal csökkent tavalyhoz képest, júliusban pedig 7,9 százalékkal volt kevesebb az LNG-termelés mint egy évvel korábban, az előző hónaphoz képest pedig 4,3 százalékos volt az elmaradás.
Az orosz gáztermelés 11,7 százalékkal esett vissza 2022-ben, Nyikolaj Sulginov orosz energiaügyi miniszter szerint pedig jelenleg is a tervezettnél 8-10 százalékkal alacsonyabb, miközben az LNG-termelés 30 millió tonnáról 32 millió tonnára nő.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) prognózisa szerint 9,2 százalékkal mindössze 610 milliárd köbméterre csökkenhet az orosz gáztermelés az előző évhez képest.
Ugyanakkor az ipari termelés az orosz statisztikai hivatal szerint éves szinten bővült, 4,9 százalékkal, melyet júniusban egy 5,8 százalékos növekedés előzött meg. Az elemzők 5,1 százalékos átlagnövekedéssel számolnak.
A termelést a feldolgozóipar hajtja Oroszországban, ahol évi 9,5 százalékkos a növekedés, ami azonban júniushoz képest lassulást jelent. Az ipari termelésnövekedés 0,7 százalékra mérséklődött a júniusi 5,5 százalékos bővülés után.
Magyarország az orosz olaj és gáz egyik legnagyobb vásárlója
A tavalyi év után, amikor Oroszország aranyáron tudott földgázt eladni, idén jóval kisebbek az olaj-, és gázbevételei. Az európai piac kiesését csak részben sikerült pótolni.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem áll meg a Revolut, letaszította trónjáról a legnagyobb bankot a szomszédban
„Az emberek kora egy rémálom, amelynek most véget vetünk”! Új őrület hódít a közösségi médiában!
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának