Két napig benzinkáosz uralkodik majd Olaszországban, miután a benzinkutasok kedd este 7 órakor – ígéretükhöz híven – megkezdték a sztrájkot, így tüntetve a kormány új intézkedése ellen – írja a Bloomberg.
A Giogia Meloni vezette jobboldali kabinet képviseletében Adolfo Urso ipari miniszter tegnap még kísérletet tett arra, hogy megállapodjon a szakszervezetekkel, ám a felek végül nem jutottak dűlőre. Egyes csoportok mindenesetre annyira hajlandóak voltak, hogy a tervezett 48 óráról 24 órára kurtítsák a munkabeszüntetés időtartamát.
Meloniék két lépésükkel is kihúzták a gyufát a benzinkutasoknál: 2022 végén eltörölték a benzint és dízelt érintő adókedvezményt, amelyet még Mario Draghi kormánya vezetett be az ukrajnai háború kitörése után, tavaly márciusban. Ezt követően pedig arra kötelezték a kutakat, hogy a központilag meghatározott átlagárat tüntessék fel saját áraik mellett,
ennek az elvárásnak azonban sokan nem tettek eleget, még annak ellenére sem, hogy ezzel bírságot kockáztatnak.
Urso szerdán az Európai Unió két biztosával, Paolo Gentilonival és Margrethe Vestagerrel egyeztet Brüsszelben, a sztrájkoló benzinkutasokat képviselő szakszervezetekkel pedig február 8-án ül ismét tárgyalóasztalhoz.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Eltörölnék a Brexitet a munkáspártiak
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal