Illinois államban mondott beszédében a volt elnök azt hangoztatta, hogy Donald Trump "olyan veszélyt jelent az országra", ami miatt részt kell vennie a kampányban és fel kell emelnie a szavát.
Obama azt fejtegette, hogy szerinte a helyzet rosszabb, mint amire a 2016-os elnökválasztás előtt számított. Akkor alkalmatlannak minősítette Donald Trumpot az elnökségre.
Kapcsolódó
"Azért jöttem ma ide, mert döntő fontosságú pillanatokat élünk, amikor az Egyesült Államok minden polgárának muszáj döntenie arról, kik vagyunk és mi mellett állunk ki" - fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy nem volt elnökként, hanem "egyszerű állampolgárként" üzeni azt, hogy mindenkinek el kell mennie szavazni, mert "a demokráciánk függ ettől".
A novemberi félidős választásokat - amikor a szövetségi képviselőház egészét, és a szenátus csaknem harmadát választják újra, valamint több tagállamban kormányzóválasztást is tartanak - minden korábbinál fontosabbnak nevezte. Azt mondta: a választások "nem Trumpról szólnak", és leszögezte, hogy a jelenlegi helyzetet nem Trump okozta, hanem szerinte ő csak "tünet". A Republikánus Pártot is okolta, mert védi az elnököt. "Hová lettek a republikánusok?" - kérdezte, és álszenteknek, az amerikai demokráciára veszélyesnek nevezte őket. "Az elmúlt két évtizedben a megosztás politikája, a harag és a paranoia lett úrrá a Republikánus Pártban" - állította.
Obama bírálta Donald Trump politikájának valamennyi területét: a környezetvédelemtől a Puerto Ricót sújtó hurrikán utáni újjáépítésig, és nem talált dicsérő szavakat a mutatók szerint egyébként kiválóan teljesítő gazdaságra sem.
Röviden kitért a The New York Timesban a héten megjelent névtelen véleménycikkre is, amelynek szerzője azt állította, hogy a Trump-kormányzat munkatársa és jó néhány kollégájával együtt a kormányzaton belüli "ellenállást" képviseli az elnökkel szemben. A volt elnök azt mondta: ezek az emberek - mint a cikkíró - nem tesznek szolgálatot az országnak, mert "a Fehér Ház őrületeinek 90 százalékát aktívan támogatják, aztán pedig azt mondják, nyugi, a többi tíz százaléknak elejét vesszük".
Elemzők felhívják a figyelmet arra, hogy a volt elnök hat héttel a félidős választások előtt szállt be a kampányba, de miközben a republikánusok vélt vagy valós hibáit elemezte, nem szentelt figyelmet saját pártja, a Demokrata Párt teendőiről, vagy várható programjáról.
Trump elnök, aki pénteken Montanából Észak-Dakotába érkezett kampánykörútra, a fargói kampányrendezvényen reagált Obama beszédére. "Követtem, de elaludtam rajta" - fogalmazott.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Dániát nem tudta megrogyasztani a Grönland körüli viszály
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
