"Senki sem veheti el Önöktől, amit az elmúlt 25 évben építettek" - hangsúlyozta az amerikai elnök a tíz térségbeli ország vezetőivel tartott munkaebéden, amelyen a házigazda Lengyelországon kívül Litvánia, Lettország, Észtország, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Románia, Bulgária és Horvátország államfője volt jelen.
Oroszország ukrajnai tevékenysége miatt a NATO növeli jelenlétét a térségben - mondta az amerikai elnök, aki szólt az energiaellátás diverzifikálásának fontosságáról is. Közölte, hogy az Egyesült Államok több gázt fog exportálni a nemzetközi piacra.
A házigazda, Bronislaw Komorowski lengyel államfő a PAP lengyel hírügynökség tudósítása szerint a találkozót megnyitva hangsúlyozta, hogy a biztonságot és a szabadságot "nem lehet örök időkre adottnak tekinteni". Mindkettőt "folyamatosan táplálni és erősíteni kell" - mondta Komorowski. "Ezt tesszük a NATO-ban, megmutatva magunknak és a világnak, hogy a szabadság erőfeszítéseket igényel" - tette hozzá.
A lengyel elnök üdvözölte a NATO jelenlétének megerősítését Kelet-Közép-Európában. Reményét fejezte ki, hogy a NATO "keleti határának közvetlen szomszédságában zajló" ukrajnai válság fényében a tagok továbbra is a szövetség erősítésén fognak munkálkodni.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
Miniszterhelyettes az Economxnak: néhány év múlva függetlenedünk az orosz földgáztól, itt a terv