A konferenciát az ENSZ-közgyűlés hívta össze egy februárban hozott határozata értelmében. A tanácskozás célja olyan eszközök léterhozásának megakadályozása, amelyek révén betilthatók az atomfegyverek.
A hétfőn az ENSZ New York-i székházában kezdődött tanácskozás előtt az amerikai ENSZ-nagykövet mellett több mint harminc ország ENSZ-képviselője jelezte, hogy nem kíván részt venni a vitában.
Haley nagykövet szerint a szóban forgó országok azért nem kívánnak részt venni a mostani tanácskozáson, mert az 1970-ben életbe lépett, az atomfegyverek, illetve fegyvertechnológiák terjesztését tikltó Atomsorompó Szerződést részesítik előnyben. Az Egyesült Államokban éppen most kezdődik meg annak felülvizsgálata, hogy az atomfegyvereknek milyen szerepet kell játszaniuk az amerikai fegyverrendszerek sorában.
Donald Trump elnök nem sokkal hivatalba lépése után rendelte el ezt a felülvizsgálatot, azzal a deklarált céllal, hogy az Egyesült Államok nukleáris elrettentő erejének "korszerűnek, robosztusnak és a mindenkori körülményekhez illeszkedőnek" kell lennie, hogy megfeleljen a XXI. századi fenyegetések elrettentésének és egyúttal biztosítsa a szövetségesek védelmét is.
Michael Short, a Fehér Ház sajtóirodájának munkatársa az Amerika Hangja rádiónak megerősítette: "a felülvizsgálat folyamatban van és a védelmi minisztérium irányítja".
Az Egyesült Államokban több mint húsz éve nem végeztek atomfegyver-kísérletet, s a Trump-kormányzatban sokan szeretnék elérni e kísérletek moratóriumának feloldását. A Nemzetbiztonsági Tanács vizsgálja azt is, hogy hány atomtöltettel ellátott fegyverre van szükségahhoz, hogy Washington "kiegyensúlyozza" az atomfegyverrel rendelkező országokat.
Legolvasottabb
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Nem is gondolnák az autósok, hogy ezzel félmilliárd forint maradt a zsebükben
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében