Európa legliberálisabb bevándorlási törvényét fogadhatja el szerdán a német kormány – idézi Robert Habeck német gazdasági minisztert a Bloomberg.
Habeck a részleteket a szerdai kabinetülést követően tárja a nyilvánosság elé, a belügyért, az oktatásért és munkaügyért felelős miniszterekkel együtt.
Németország az új szabályozással elsősorban a szakképzett munkaerő beáramlását szeretné megkönnyíteni az Európai Unión kívüli országokból, hogy így enyhítsék a komoly munkaerőhiányt. A Bloomberg információi szerint az újítások értelmében azok a nem uniós állampolgárok, akik már aláírták a szerződést egy németországi munkaadóval, azonnal elkezdhetnek dolgozni, nem gördítenek bürokratikus akadályokat eléjük.
Az Olaf Scholz vezette kabinet a fiatalabb bevándorlók számára is megkönnyítheti, hogy németországi képzésre jelentkezzenek, majd egy átlátható, bürokratikus elemektől mentes program keretében segítsék, hogy munkalehetőséghez jussanak.
A szociáldemokratákból (SPD), a Zöldekből és a liberálisokból (FDP) álló kormányzó koalíció évi 400 ezer szakképzet munkavállalót szeretne az országba csábítani. A müncheni székhelyű Ifo Gazdaságkutató Intézet augusztusban publikált felmérése szerint a cégek felének meggyűlik a baja az üres pozíciók feltöltésével.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat