Ha egy jelentkező megfelelő számú pontot gyűjt az úgynevezett esélykártyán, tartózkodási és munkavállalási engedélyt kaphat akkor is, ha még nincs munkaszerződése, vagyis lehetőséget szerezhet arra, hogy állást keressen és elhelyezkedhessen Németországban.
A képzettség, szakmai végzettség hiánya nem feltétlenül lenne kizáró ok, a munkaerőpiaci igények alapján akár szakképzetlen munkaerő is érkezhetne az úgynevezett harmadik országokból, azaz nem európai uniós tagállamokból.
Hubertus Heil munkaügyi miniszter a terveket ismertető kiemelte, hogy a szövetségi kormány minden lehetséges módon igyekszik enyhíteni a munkaerőhiányt, amely az 1960-as években született nemzedék nyugdíjba vonulásával egyre súlyosabb lesz.
Erősítik a munkavállalók képzésének, továbbképzésének és átképzésének intézményrendszerét, és segítik a nők és a fogyatékkal élők minél nagyobb arányú munkavállalását. Ez azonban nem lesz elég, ezért a külföldiek németországi munkavállalását is ösztönözni kell - mondta a szociáldemokrata politikus.
Könnyítenék a honosítás feltételeit is, a CDU tiltakozik
Az új szabályozás egy nagyobb szabású reform része, amely kiterjed a honosítás feltételeinek könnyítésére is. Ebben a legfontosabb új elem az, hogy nyolcról öt évre csökkentenék azt az időt, amelyet a német állampolgárság kérelmezése előtt el kell tölteni az országban adófizetőként, állami támogatás nélkül.
A tervek szerint a reformot alkotó jogszabály-javaslatokat még az idén a törvényhozás elé terjesztik. Több kérdésben még az SPD, a Zöldek és a liberálisok (FDP) alkotta koalícióban sincs egyetértés, a legnagyobb ellenzéki erő, a CDU/CSU pedig teljes egészében elutasítja az állampolgárság megszerzésének javasolt új szabályait. A jobbközép pártszövetség szerint a túlságosan gyors honosítás miatt elenyészhet a társadalmi beilleszkedésre ösztönző erő, az illegális bevándorlás viszont erősödhet.
+++ Kabinett beschließt Eckpunkte zur Fachkräfteeinwanderung +++
— SPD-Fraktion im Bundestag (@spdbt) November 30, 2022
Man wolle das modernste Einwanderungsrecht in Europa, so @Hubertus_heil. ???? "Wir dürfen Fachkräfteeinwanderung nicht einfach bürokratisch hinnehmen wie in der Vergangenheit, sondern wir müssen sie massiv wollen." pic.twitter.com/Cf4yxPO3a6
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)