A GfK fogyasztói hangulatindexe a februárban végzett felmérésben márciusra vonatkozóan 2,6 ponttal mínusz 12,9 pontra javult a nyolc hónapja legalacsonyabb februári mínusz 15,5 pontról. A piac kisebb mértékű javulásra számított, mínusz 14,3 pontot várt márciusra vonatkozóan.
A hangulatindex a tavaly áprilisi felmérésben érte el mélypontját, amikor a májusra vonatkozóan kiadott érték mínusz 23,1 pontra zuhant az előző havi 2,7 pontról. Az index ezt követően az augusztusi mínusz 0,2 pontig lendületesen emelkedett, majd a februári mínusz 15,5 pontig folyamatosan romlott.
"A fogyasztók láthatóan kezdenek magukhoz térni a korlátozások december közepi szigorítása által okozott sokkból. A fertőzések számának legutóbbi csökkenése és az oltások megkezdése felkeltette a korlátozások mihamarabbi feloldásába vetett reményeket" - kommentálta a felmérés megállapításait Rolf Bürkl, a GfK fogyasztási szakértője.
A fogyasztók jövedelmi várakozásai 9,4 ponttal javultak, de az elért 6,5 pontos szint így is elmarad az egy évvel korábbi 41,2 ponttól. A konjunkturális várakozások 6,7 ponttal 8,0 pontra emelkedtek, meghaladva az egy évvel korábbi 1,2 pontos szintet. A költekezési hajlandóság 7,4 pontra emelkedett az előző havi nulla pontról, de messze elmarad az egy évvel korábbi 53,6 ponttól.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt