A litvánok egy része nem hajlandó a nagy bevásárlóközpontokban vásárolni, mert eltúlzottnak tartja az elmúlt két év áremelkedéseit - írta a gazeta.pl. Hasonló akció már egy éve is volt. A szervezők azt kérik a lakosoktól, hogy ne vásároljanak ezekben a központokban, amelyek monopolhelyzetben vannak, hiszen a piac 80 százalékát birtokolják. Az élelmiszereket érdemesebb a piacokon és a kis boltokban beszerezni - vélik a bojkott támogatói.
A litvánok nagyon megérezték a zsebükön az euró 2015-ös bevezetését. A vilniusi statisztikai hivatal számításai szerint a múlt évben néhány élelmiszer ára 40 százalékkal emelkedett. A politikusok és a kereskedők azt ígérték a valutaváltás előtt, hogy a közös valuta bevezetése nem fog áremelkedéssel járni.
A Danske Bank balti államokkal foglakozó elemzője szerint nem a magas árak okozzák a fő gondot, hanem az alacsony kerestek. Az árakat a nyugat-európai közeledtek az elmúlt két évben, miközben a fizetések alig érik el a nyugat-európai átlag 30 százalékát. Szerinte Litvániának gazdaság versenyképességén kellene dolgoznia, sokkal állhatatosabban kellene harcolnia a szürke szféra ellen és ki kellene egyenlítenie a társadalmi egyenlőtlenségeket, amelyek egyértelműen nőttek az euró bevezetése óta.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Csendben zajlik a változás, mégis mindent megváltoztat: kiszorulunk a netről