Belgium Vallónia régiójának vezetősége visszautasította az Európai Bizottság hét végi "ultimátumát", amely szerint 24 órán belül fel kellett volna adnia ellenállását az EU és Kanada szabadkereskedelmi egyezményének (CETA) elfogadásával szemben -írta az EurActiv hírportál.
A vallon parlamenti ellenállása miatt Belgium nem tudja ratifikálni az egyezményt amelyhez mind a 28 EU-tagállam jóváhagyására szükség lenne.
Brüsszel jelezte, hogy ha nem jön össze a belga aláírás, akkor el kell halasztani a csütörtökre tervezett aláírási ceremóniát Kanadával. Charles Michel belga miniszterelnöktől hétfőig vártak választ. Paul Magnette, a vallon régió vezetője azonban kijelentette, hogy az "ultimátum nem egyeztethető össze a demokratikus jogok gyakorlásával".
Hiába az engedmények
Magnette annak ellenére ellenáll a nyomásnak, hogy az EU brüsszeli vezetése igyekezett biztosítékokat adni kormányának azokban a befektetővédelmi ügyekben, amelyeket tartománya politikusai a leginkább kifogásolnak a CETA-val kapcsolatban.
A menetrend most úgy néz ki, hogy Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke hétfőn délután felhívja Michelt azzal a kérdéssel, hogy a belga parlament hozzájárul-e az egyezmény megkötéséhez. Ezt követően beszél Jean-Claude Junckerrel, az Európai bizottság elnökével, majd elmondja Justin Trudeau kanadai miniszterelnöknek, hogy megtarthatják-e az ottawai csúcsértekezletet.
Másként kellett volna
A CETA összekapcsolná a Kanadát, a világ 10. legnagyobb gazdaságát az EU 500 millió embert összefogó belső piacával. A megállapodást azonban ellenzik a globalizációellenes csoportok, amelyek a nagyvállalatok érdekének érvényesítését látják benne a helyi közösségekkel szemben. Szakértők bírálják az Európai Bizottságot azért, mert a CETA előkészítésekor nem egyeztetett az egyezményt ellenző civil szervezetekkel.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson