A szolgáltatások és a gyáripar együttes teljesítményét mutató összetett BMI 2014 áprilisa óta legmagasabb szintre, 54,4 pontra emelkedett a novemberi 53,9 pontról. A mutató 50 pont fölötti értéke a vizsgált szektor növekedését, az az alatti érték csökkenését jelzi.
A nagy tagállamok közül Németországban öthavi csúcsra, 55,2 pontra, Franciaországban 18 hónapja legmagasabb szintre, 53,1 pontra emelkedett a decemberi összetett BMI, Olaszországban viszont kéthavi mélypontra, 52,9 pontra mérséklődött.
Chris Williamson, a Markit vezető közgazdásza szerint az euróövezet vártnál jobb decemberi gazdasági teljesítménye alapján a térség GDP-je valószínűleg 0,4 százalékkal nőtt a tavalyi utolsó három hónapban, és biztosnak látszik a bővülés folytatódása januárban.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak