Negyvennégy ukrajnai menekült munkába állt egy besztercei üzemben - jelentette be Marius Budai, munkaügyi miniszter a Maszol tudósítása szerint. A tárcavezető nem árulta el, melyik cég alkalmazta az ukránokat. Valószínűleg ezek az első Ukrajnából érkező háborús menekültek, akik hivatalosan munkát vállalnak Romániában.
Szinte biztos, hogy a menekültek, akikre a miniszter utalt, a Leoni kábelgyártónál kaptak munkát. „Közösen az ukrajnai kollégákkal és a Leoni Group erre a célra létrehozott csoportjával a múlt héten elkezdtük megszervezni azoknak az ukrajnai kolléganőknek az áthelyezését, akik a Leoni romániai gyáraiban szeretnének dolgozni” – olvasható a besztercei Leoni üzem Facebook-posztjában.
A kormány március 8-án elfogadott sürgősségi rendelete nagyban megkönnyíti az ukrán állampolgárok romániai munkavállalását. Ennek értelmében a menekülteknek nincs szükségük munkavállalási engedélyre, annak ellenére, hogy EU-n kívüli országból érkeznek.
A német tulajdonban levő, besztercei székhelyű Leoni Wiring Systems Ro-nak ötezernél több dolgozója van, 2020-ban 1,2 milliárd lej volt az árbevétele.
Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Dániát nem tudta megrogyasztani a Grönland körüli viszály
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet