Érthető természetesen, hogy a kapcsolatfelvételt alaposan és óvatosan fogjuk megtervezni, figyelembe véve, hogy olyan viszonyról van szó, amely egy nagyon feszült visszaesési szakaszon ment keresztül - mondta a szóvivő.
Peszkov nem tulajdonított elvi jelentőséget annak, hogy a két vezető lehetséges első tárgyalása kétoldalú csúcs lesz-e, avagy Putyin és Trump például a G20-csoport tanácskozásán találkozik. Leszögezte, hogy a találkozót csak azután rendezhetik meg, hogy az Egyesült Államok megválasztott elnöke tényleges elnökké válik majd, a terveket csak ezt követően fogják kidolgozni.
Az orosz elnöki szóvivő ismételten megalapozatlannak, amatőrnek nevezte, és boszorkányüldözéshez hasonlította az amerikai titkosszolgálatok jelentését az Egyesült Államok ellen elkövetett állítólagos orosz hackertámadásokról. Peszkov szerint Moszkván komoly fáradtság vesz erőt az ellene hangoztatott vádak hallatán.
A szóvivő rámutatott, hogy a jelentés erősen megszerkesztett nyilvános változata nem teremtett új alapot a kommentáláshoz. Peszkov kitért annak megválaszolása elől, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök maga is olvasta-e a dokumentumot. A Kreml Peszkov által ismertetett álláspontja szerint Trump még nem fejtette ki véleményét a jelentésről, ezért azt még nem is lehet megítélni.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak