A kormány dokumentumgyűjtőjébe váratlanul felkerült az összes minisztérium beszámolója arról, hogy 2018 óta negyedévenként hány ember dolgozik náluk, milyen beosztásban, és mennyit fizetnek nekik különböző jogcímeken - adta hírül a G7. A közzétett kimutatásokból kiderül, hogy valóban kirúgtak - vagy áttettek máshova - egy csomó embert a minisztériumokból, bár éppen a Rogán Antal vezette, a kormányzati PR-ral foglalkozó Miniszterelnöki Kabinetiroda továbbra is csak duzzad.
Magyarországon több mint félmillió ember kapja a fizetését az államtól, pontosabban azon belül is a központi költségvetés szerveitől. (Az önkormányzatokat is beleértve több mint 800 ezren dolgoznak az államnak.) Ez több mint a kétszerese a 2010 előtti helyzetnek. A duplázódás valójában két év alatt, 2011 és 2013 között történt, igaz, azóta is nőtt a központi kormányzat dolgozói állománya.
Kapcsolódó
A felfúvódás részben csak látszat, hiszen rengeteg korábban is meglévő funkciót központosítottak. A 120-130 ezer pedagógus például korábban javarészt az önkormányzatoknál volt, csak 2012-től kezdve csatolták őket a központi kormányzathoz. De azért 2009-hez képest így is 41 százalékkal több a köz- és kormánytisztviselő, rendvédelmi dolgozóból pedig 30 százalékkal van több.
Még mindig sokan
A most közzétett kimutatásokból kiderül, hogy rendesen megvágták a minisztériumi dolgozók létszámát. Az összesen 15 százalékos leépítés a tavalyi utolsó negyedév és az idei első negyedév között történt. A súlyos létszámcsökkentések után valójában még mindig többen dolgoznak a minisztériumokban, mint 2016-ban. Igaz, 2017-ben valószínűleg a háttérintézmények beolvasztása miatt ugrott meg a létszám.
Persze a most kirúgott kétezer ember sem fogja megoldani a magyar munkaerőhiányt. A legtöbb embernek egyébként a Pénzügyminisztériumból (PM), a Miniszterelnökségről (ME) és az Emberi Erőforrások Minisztériumából (Emmi) kellett más munka után néznie.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak