A bizalmatlansági indítványt a 349 tagú törvényhozás 181 igen, 109 nem szavazat ellenében fogadta el, 51 tartózkodással. Az indítvány elfogadásához 175 igen kellett - írja az MTI-re hivatkozva a hvg.hu.
Löfven kisebbségből kormányzott, ingatag kormánya pedig végül egy albérletekről szóló törvényjavaslatba bukott bele – derül ki a Reuters elemzéséből. A tervezet leépítette volna az állami felügyeletet az új építésű ingatlanokra kötött lakásbérleti szerződések felett.
A svéd törvények értelmében Löfvennek most le kell mondania – megbízva a parlament elnökét egy új kormány megalakításának feladatával –, vagy előrehozott választást kezdeményezhet.
A Svéd Demokraták (SD) nevű szélsőjobboldali párt csütörtökön nyújtott be bizalmatlansági indítványt a miniszterelnök ellen, miután a Baloldali Párt is közölte: nem támogatja többé Löfven kormányát. A legnagyobb ellenzéki pártnak számító Mérsékelt Koalíciós Párt és a kereszténydemokraták korábban azt mondták, ugyancsak támogatni fogják a Löfven elleni bizalmatlansági indítványt. Ez egyébként az első eset Svédországban, hogy egy, az ellenzék által kezdeményezett bizalmatlansági indítvány következtében a törvényhozás megvonja a bizalmat a miniszterelnöktől - írta az MTI.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt