A vezető ipari államok és a legnagyobb feltörekvő országokat, valamint az EU-t mint intézményt összefogó csoport soros elnöki tisztségét betöltő Németország kormányfője Hszi Csin-ping kínai államfővel folytatott megbeszélése után tett nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy szoros az együttműködés az előző soros elnök Kínával és a következő soros elnök Argentínával - írja az MTI.
Az úgynevezett trojka együttműködése révén "azt hiszem, és remélem, hogy sikerül elkerülni néhány zátonyt, de nem tudom, hogy milyen lesz a végeredmény" - mondta Angela Merkel a pénteken kezdődő találkozóról. Megjegyezte: a 20 eltérő fejlettségű és más-más elképzelésekkel rendelkező tagot "nem egyszerű összehozni".
Kapcsolódó
Röviddel a kancellár sajtónyilatkozata után szóvivője, Steffen Seibert a kormányszóvivői tájékoztatón jelezte, hogy a G20-csúcs zárónyilatkozata még nincs készen, a szövegen dolgozó delegációk "nehéz" megbeszéléseket folytatnak. (Kivételes bánásmódot kaphatnak Trumptól a lengyelek.)
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező