A brit egészségügyi minisztérium kedd este közzétett részletes adatai szerint a nagy-britanniai oltási kampány tavaly december 8-i kezdete óta az első oltási adagból eddig 48 292 811-en részesültek - írja az MTI.
Közülük 43 535 098-an a második dózist is megkapták, vagyis eddig összesen 91 827 909 adagot adtak be Nagy-Britanniában a koronavírus elleni oltásból.
A kedd esti ismertetés szerint ez azt is jelenti, hogy a 16 éven felüli brit lakosság 80,1 százaléka már mindkét oltási dózist megkapta.
Laboratóriumi vizsgálatokkal eddig több mint hétmillió koronavírus-fertőzést mutattak ki országszerte, és a járványnak a keddi kimutatás összeállításáig 133 483 halálos áldozata volt Nagy-Britanniában.
Az angliai közegészségügyi szolgálat (Public Health England, PHE) friss becslése szerint azonban a nagy-britanniai oltási program további csaknem 106 ezer halálesetet és több mint 24 millió fertőződést akadályozott meg, emellett 143 600 olyan súlyos megbetegedésnek vette elejét, amely kórházi ellátást tett volna szükségessé.
A brit egészségügyi minisztérium kedd esti beszámolója szerint az elmúlt egy napban 37 489, az utóbbi egy hétben 269 193 új koronavírus-fertőződést szűrtek ki országszerte.
A heti adat 13,9 százalékkal magasabb a múlt kedden zárult egyheti időszakban szűrővizsgálattal azonosított új fertőződések számánál.
A brit kormány készenléti helyzetekben működő tudományos tanácsadó testületének (SAGE) legfrissebb számításai szerint ugyanakkor az R reprodukciós ráta Angliában valamelyest csökkent: jelenleg 0,9 és 1,1 között jár.
Ennek elsődleges jelentőségét az adja, hogy a becslési sáv alsó értéke hónapok óta először a kritikus 1-es szint alá süllyedt.
Az új becslés azt mutatja, hogy tíz fertőzött átlagosan 9-11 másik embernek adja át a koronavírus-fertőzést, vagyis ha a becslési sáv két szélsőértéke közül az alsó az igaz, akkor a koronavírus-járvány angliai terjedési üteme lassul.
A SAGE számítási módszertana szerint a 0,9-1,1 közötti R ráta azt jelenti, hogy az újonnan bekövetkező koronavírus-fertőzések száma Angliában minden egyes nap 2 százalékos csökkenés és 2 százalékos emelkedés között járhat.
Az angliai átlagon belül a helyzet Londonban a legkedvezőbb: a SAGE itt 0,8-1,1 közötti R mutatót mért az elmúlt héten.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)