Az NHK televízió és a Nikkei üzleti lap értesülései szerint a miniszterelnök párttársait és a koalíciós partnert is tájékoztatta döntéséről hétfőn. Sirakava Maszaaki jelenlegi jegybankelnök március 19-én, idő előtt távozik posztjáról, miután a kormány elképzeléseinél restriktívabb monetáris politikája miatt folyamatos viszályban állt a decemberben hivatalba lépett kabinettel.
Kuroda alatt, elemzői várakozások szerint, a Bank of Japan (BoJ) agresszívabb monetáris politikát fog folytatni. A jelölt korábban azt nyilatkozta, hogy még bőven vannak lehetőségek a monetáris lazításra Japánban, jegybankelnökként pedig diverzifikálná a BoJ eszközvásárlási programját, amely a 0 és 0,1 százalék között sávban tartott alapkamat mellett jelenleg a bank legfőbb monetáris eszköze. Kuroda azt is közölte, hogy az Abe által hangoztatott 2 százalékos inflációs cél két éven belül elérhető.
A hírekre a tokiói értéktőzsde indexe négy és fél éves csúcsra emelkedett, a jen pedig 33 hónapos mélypontra esett a dollárral szemben.
Kuroda több évtizeden át dolgozott a japán pénzügyminisztériumban, 1993 és 2003 között pénzügyminiszter-helyettes is volt, mielőtt 2005-ben elfoglalta az Ázsiai Fejlesztési Bank elnöki posztját.
Kuroda egyik alelnöke Ivata Kikuo, a tokiói Gakusuin Egyetem professzora lehet, aki szintén az agresszív monetáris politika híve. A másik megüresedő alelnöki posztot Nakaszo Hirosi, a jegybank külkapcsolatokért felelős ügyvezető igazgatója kaphatja meg.
"Kuroda, Ivata és Nakaso hármasa igencsak robbanékony. Ez azt jelenti, hogy Abe nyert, a BoJ vesztett (...) Ezután már nem lesz ellenzéke Abe gazdaságpolitikájának" - mondta a Reutersnek Okazava Kjoja, a BNP Paribas elemzője.
A jelölteket a hét közepén jelenti majd be Abe a parlament előtt. Kinevezésükhöz a parlament mindkét házának - köztük az ellenzéki többségű felsőháznak - a jóváhagyása szükséges. A legnagyobb ellenzéki erő, a Japán Demokrata Párt egyes képviselői jelezték, hogy támogatni fogják Kuroda kinevezését.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson