A 120 országot vizsgáló tanulmány megállapította: az internethasználat teljes globális elterjedése a következő öt évben több mint 4 milliárd embernek jelentene társadalmi és gazdasági felemelkedést, a tartalomszolgáltatóknak, illetve a távközlési szolgáltatóknak pedig további 200 milliárd, valamint 400 milliárd dolláros piacot.
Az előrehaladás üteme azonban lassú, a megfelelő lefedettség elérése költséges, a meglévő infrastruktúra sebessége és kapacitása korlátozott, ezért esetenként teljesen új infrastruktúrát kell létrehozni a tanulmány szerint. Közölték, a lakossági internetszolgáltatás árát közel 70 százalékkal kellene csökkenteni annak érdekében, hogy az internet a világ lakosságának 80 százaléka számára megfizethető legyen.
A digitális forradalom ellenére - jellemzően a fejlődő országokban - lassult az új internet-előfizetők számának növekedése, 2013 óta egyszámjegyű a növekedés mértéke.
A tanulmány készítői az internetfelhasználói kör bővítése érdekében javasolják többek között a jelenlegi 2G helyett 3G vagy 4GLTE hálózatok kiépítését, aminek köszönhetően a fejlődő piacokon az adatforgalmazás árából 60-70 százalékos megtakarítás lenne elérhető. A mobilhálózatok üzemeltetői számára nyereségessé válna a mobilinternet-szolgáltatás nyújtása, és több mint két milliárd ember juthatna internet-hozzáféréshez - olvasható az elemzésben.
Legolvasottabb
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Százezrek haltak bele az idén, pedig mindenki azt hitte, hogy irány a Hold
Emelné a nyugdíjkorhatárt és csökkentené az egészségügyi szolgáltatásokat a kancelláriaminiszter
Öt tuti jel, hogy 2025 volt a harmadik világháború első éve
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését