A rendőrök egy autóst akartak igazoltatni 2025. december 25-én 5 óra körül a Rákóczi úton, az Astoriánál, azonban a sofőr a rendőri felszólítás ellenére továbbhajtott. Az egyenruhások megkülönböztető jelzéssel követték az autót, majd a Megyeri hídon elállták az útját és megállásra kényszerítették – írja a Police.hu.
Az intézkedés során a 28 éves vezetőt, valamint két utasát előállították. A 26 éves nő ellen szabálysértés miatt volt érvényben körözés, míg a 27 éves férfit több elfogatóparancs alapján keresték. A ruházat és a jármű átvizsgálásakor a sofőrnél, akiről kiderült, hogy engedély nélkül vezetett egy fecskendőt találtak, benne kábítószergyanús folyadékkal. A férfi utas zoknijából szintén kábítószergyanús anyag, bruttó 13,1 gramm fehér por került elő. Az intézkedés során az is kiderült, hogy ő a jármű tulajdonosa.
A BRFK III. Kerületi Rendőrkapitányságán elvégzett gyorsteszt mindhárom személy esetében pozitív eredményt mutatott, ezért a rendőrök mintavételre intézkedtek. Az óbudai nyomozók a sofőrt és két utasát kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
Az intézkedők azt is megállapították, hogy a járművön nem a hozzá tartozó hatósági jelzés volt elhelyezve, ezért a tulajdonossal szemben kábítószer birtoklása vétség, valamint egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt is büntetőeljárás indult. A férfit egy törvényszék által kibocsátott elfogatóparancs alapján őrizetbe vették.
A rendőrök a közlekedés során elkövetett jogsértéseket külön eljárásban vizsgálják.
Égő lakásból mentettek ki három embert a rendőrök
Egy idős házaspár és mozgásában korlátozott gyermekük menekült meg a tűzből Dunaújvárosban. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Százezrek haltak bele az idén, pedig mindenki azt hitte, hogy irány a Hold
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Emelné a nyugdíjkorhatárt és csökkentené az egészségügyi szolgáltatásokat a kancelláriaminiszter
Öt tuti jel, hogy 2025 volt a harmadik világháború első éve