Arthur Finkelstein nevét sokan onnan ismerik, hogy közel tíz éven keresztül a Fidesz tanácsadójaként tartották számon. Nem cáfolt sajtóinformációk szerint rendszeresen találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel és nyomon követte a magyar politika eseményeit.
Az Origo úgy tudja, hogy több mint egy évvel ezelőtt, 2016 áprilisában találkoztak utoljára. Finkelstein nem sokkal ezután rossz egészségi állapota miatt visszavonult a munkától és életének utolsó szakaszában ágyhoz kötötten élt, így már egy éve a Fidesznek sem dolgozott.
A negatív politikai kampányolás világszerte elismert amerikai szakembere fél évszázados karrierje során együtt dolgozott Ariel Sarón és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökökkel valamint Ronald Reagan amerikai elnökkel is. Ellenfeleinek gyengéjét célzó módszerei miatt úgy is emlegették, mint a negatív kampányok mesterét, az embert, aki az Egyesült Államokban szitokszóvá tette a liberalizmust - fogalmazott a HírTV.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit