A Háárec szerint Izrael csak enyhén tiltakozott, és elfogadta a "gyenge magyarázatot" azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök kivételes államférfiúnak nevezte "a nácikat segítő Horthy Miklós kormányzót", nem akarta ugyanis megzavarni Benjámin Netanjahu két és fél hét múlva esedékes budapesti látogatását - írja a lap cikkére hivatkozva az MTI.
A lap ismertette a Jad Vasem, az izraeli holokauszt emlékmúzeum Horthyval kapcsolatos, Izraelben hivatalosnak tekinthető álláspontját. Eszerint Horthy antiszemita politikát követett, az évek során számos zsidóellenes törvényt fogadott el, Adolf Hitler szövetségese volt, és a második világháború idején együttműködött a nácikkal.
A Háárec szerint Orbán Viktornak a 2018-as választást megelőző, "szélsőségesen nacionalista és rasszista kampánya részeként" hangzottak el a Horthyról szóló szavak, hogy megelőzzék pártja szavazóinak átpártolását a Jobbikhoz.
A lap emlékeztet arra, hogy a magyar kormányfőnek közeli tanácsadója volt Arthur Finkelstein amerikai politikai tanácsadó, aki 1996 és 1999 között az izraeli Likud párt és Benjámin Netanjahu kampányát is segítette, majd tevékeny részese volt a Likud és a Jiszrael Bétéu (Izrael a Hazánk) párt közös, 2013-as kampányának.
A Háárec arra is utalt, hogy Orbán Viktor kijelentéseit bírálta a magyar zsidó hitközség, a világ zsidóságát képviselő ernyőszervezet, a World Jewish Congress (WJC), valamint a washingtoni holokauszt emlékmúzeum.
A képen Horthy Miklós júniusban avatott mellszobra látható a Tolna megyei Harcon, egy étterem udvarán, forrás: MTI Fotó/Kiss Dániel
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás