A brit meteorológia beszámolója szerint az eddigi legerősebb, 159 kilométer/órás széllökést a dél-angliai partok előtt fekvő Wight-szigeten mérték, de a többi országrészben, köztük Londonban is 90-110 kilométeres sebességű szélvihar volt reggel.
A legnagyobb brit repülőtéren, a London nyugati határában fekvő Heathrow-n 130 járatot töröltek - ez a teljes napi járatszám 10 százaléka -, és reggel egy ideig szüneteltek a leszállások. A légikikötő járatinformációja a British Airways három budapesti járatának mindegyikét indulásra jelölte ugyanakkor hétfő reggel.
A vihar a délkeleti Sussex megye partjairól a tengerbe sodort egy 14 éves fiút, akinek keresése az ítéletidőben lehetetlenné vált. A vasútközlekedés Anglia déli felében gyakorlatilag leállt, így több százezren várhatóan nem tudnak eljutni munkahelyükre hétfőn.
London öt nagy nemzetközi repülőtere közül négyet - Heathrow, Gatwick, Stansted, Luton - hétfő reggel nem lehetett vonattal megközelíteni, mert a vasúttársaságok nem indították el a szerelvényeket a pályára hordott törmelék és a kidőlt fák miatt. A londoni városhatáron belül fekvő ötödik repülőtér, a City metróval és busszal elérhető volt, de ennek a légikikötőnek a forgalmában is fennakadások voltak.
Wales és Dél-Anglia között megszűnt a közvetlen közúti összeköttetés, mivel a Severn határfolyón átívelő mindkét autópályahidat lezárták.
A déli országrészben hétfőn hétezer háztartás maradt áram nélkül.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Naponta több mint 41 millió forintot költ a kormányzat a tömeges bevándorlás kezelésére
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Karácsony Gergely: Egy nap alatt megbukott a kormány
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat