Az amerikai nagykövetség azt közölte, hogy a 2,5 mikronnál kisebb átmérőjű részecskékből álló szálló por mennyisége helyi idő szerint délben 391 mikrogramm volt köbméterenként. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a köbméterenkénti 25 mikrogramm felett már veszélyesnek tartja a szintet. A szürke szmog pénteken lepte el a fővárost, a látótávolság néhány száz méterre csökkent.
A környezetvédelmi minisztérium előrejelzése szerint a helyzet nem javul legalább keddig Peking térségében, a keleti Santung tartományban és az ország középső részén fekvő Henan tartomány északi részén. Akkor várható erős északi szél, amely kisöpörheti a szmogot. A minisztérium azt tanácsolja a lakosságnak, hogy addig tartózkodjon zárt helyen.
A hatóságok szerint a légszennyezés legfőbb oka a tél kezdetével beindult széntüzeléses fűtés. Környezetvédelmi ellenőrök fogják vizsgálni, hogy mely gyárak bocsátanak ki illegálisan káros gázokat. Korábban a hatóságok bezáratták a szabálytalanul működő gyárakat, és a közutakon naponta váltva csak a gépjárművek fele közlekedhetett.
Az AP megjegyzi, hogy az ilyen intézkedések sokat ártanak a gazdaságnak, és csak olyankor alkalmazzák őket, amikor Kína úgy érzi, jobb képet kell mutatnia magáról a világnak, például ha nagyhatalmak vezetői érkeznek oda látogatóba, vagy más jelentős események történnek az országban.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Csendben zajlik a változás, mégis mindent megváltoztat: kiszorulunk a netről
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani