Romániában a hatóságok által azonosított hamis bankjegyek mennyisége és értéke hozzávetőleg negyedével volt nagyobb tavaly, mint 2017-ben - adta hírül a Maszol. A rendőrségi rajtaütések során 253 frissen hamisított bankjegyet foglaltak le. A Román Nemzeti Bank jelentéséből kiderül, hogy a lefoglalt hamis pénz összértéke meghaladta az 574 ezer lejt (38,5 millió forint), ami 100 ezerrel több, mint az egy évvel korábban.
Az elmúlt évben egymillió forgalomban levő bankóra 3,8 hamis jutott, tavalyelőtt ez az arány még csak 3,2 volt. A felfedezett hamis pénzt annak ellenére tudták forgalomba hozni készítőik, hogy elsöprő többségük silány minőségű volt, nem is polimerre, hanem gyantázott papírra nyomtatták. A hamisítványok általában közönséges irodai fénymásolókkal, nyomtatókkal készülnek.
Kapcsolódó
A hamisítók kedvenc címlete a 100 lejes, amely viszonylag sokat ér, ugyanakkor eléggé elterjedt, ellentétben a 200, illetve az 500 lejessel. Tavaly 5 566 hamis százast foglaltak le, kétszázasból azonban csupán nyolcat, ötszázasból pedig mindössze kettőt.
Magyarországon a hamisítás sokkal kisebb: 2017-ben egymillió forgalomban levő bankjegyre 1,5 hamis jutott, ami nemzetközi viszonylatban is kifejezetten alacsony mutató. A leggyakrabban hamisított magyar címlet a 10 ezer forintos.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson