Orbán Viktor magyar miniszterelnök kormánya olcsóbban jut hitelhez a pénzpiacokon, mint Beata Szydlóé - ezzel a címmel adott hírt a lengyel média arról, hogy a tíz éves magyar kötvények keresettebbek, mint a hasonló lengyel állampapírok.
A Wiborcza internetes oldalán azzal élcelődik, hogy teljesült Jaroslaw Kaczynski, a radikális jobboldali kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) elnökének jóslata.
Lengyelország de facto vezetője 2011-ben azt mondta, hogy eljön a nap, amikor Budapest Varsóban lesz (amivel persze a politikai-gazdasági rendszer átalakulására utalt). És igaza lett, hiszen a két kötvény hozama kiegyenlítődött.
Hajszálnyi különbség
A hét közepén a tízéves lengyel papíroké 3,09 százalék, míg magyar megfelelőjüké 3,04 százalék volt. Az alacsonyabb hozam a magasabb keresletről tanúskodik.
A lengyel elemzők azon keseregnek, hogy ez nemrégen még elképzelhetetlen volt. Varsó jó régóta olcsóbban jutott hitelhez, mint Budapest, mert a befektetők megbízhatóbbnak ítélték a lengyel gazdaságot és a korábbi kormányok gazdaságpolitikáját. Januárban például még két százalékon állt a tízéves kötvények hozama.
Ellentétes irány
A szakértők azzal magyarázzák a változást, hogy a két országban ellentétes irányban halad a gazdaságirányítás. Az Orbán kormány számos intézkedését - így a vasárnapi zárva tartást, a bankadót - visszavonta, illetve eltekintett a kereskedelmi láncok további sanyargatásától.
Ezzel szemben Szydlo kormánya még fordított pályán halad: korlátozni akarja a vasárnapi nyitva tartást és csökkenteni fogja a nyugdíjkorhatárt, aminek finanszírozásához vagy növelnie kell az adóbevételeket, vagy a korábbinál több hitelt kell felvennie.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson