A WHO júliusban hirdetett globális vészhelyzetet a majomhimlő terjedése miatt, hogy összehangolja a nemzetközi válaszlépéseket és pénzügyi forrásokat szabadítson fel az oltóanyagok megosztásához, valamint a terjedő fertőzés kezeléséhez.
A majomhimlő vírusa általában csak enyhe tüneteket, például lázat, fejfájást, izomfájdalmat és bőrkiütést okoz. Ritka esetekben azonban halálos kimenetelű is lehet.
Pakisztánban az áradások okoznak vészhelyzetet
A WHO kedden beszámolt arról is, hogy Pakisztán az utóbbi hónapok pusztító árvizei nyomán az összeomlás szélén áll. Rick Brennan, a WHO kairói székhelyű regionális vészhelyzeti igazgatója videóösszeköttetés útján tartott genfi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Pakisztánban nyolcmillió ember szorul egészségügyi segítségre. Mint mondta, a WHO eddig az igényelt 81 millió dollár (33 milliárd forint) alig tíz százalékát kapta meg vészhelyzeti támogatáshoz. Hozzátette, hogy a világszervezet összesen 816 millió dollárosra (340 milliárd forint) tervezett pakisztáni segélytervére eddig csak 16 százalékban van fedezet – írja az MTI.
Az áradások hatalmas területeket öntöttek el a dél-ázsiai országban, és közel 1700 ember életét oltották ki. Több százezer kitelepített ember él a szabad ég alatt. A rekordmennyiségű monszuneső és az északi hegyekből lezúduló heves gleccserolvadás okozta árvíz a 220 milliós lakosságból 33 millió embert érintett, és a kormány becslései szerint 30 milliárd dollárra becsülhető kárt okozott.
Brennan szerint a víztömegek visszahúzódtak ugyan, de ideális körülmények alakultak ki a maláriát, dengue-lázat, himlőt és egyéb betegségeket terjesztő szúnyogok elszaporodásához. Az ivóvízhiány pedig a gyomor-bélrendszeri betegségek elterjedésének veszélyével jár. Mindemellett júliustól október elejéig 540 ezer maláriás megbetegedést jelentettek, megfelelő orvosi kezelés nélkül ezrek halhatnak meg a kórban - figyelmeztetett a WHO-tisztségviselő. Hozzátette: a kórosan alultáplált gyerekek száma is rohamosan nő, s nem tudni, hogy az árvizek nyomán milyen lesz a következő termés.
Pakisztán több mint 300 ezer tonna gabonát rendelt Oroszországtól, hogy elkerülhesse az éhínséget.
Libanonban a kolera okozhat gondokat
Brennan beszélt a kolera libanoni rohamos terjedéséről is. Csaknem három évtized elteltével az első fertőzéseket október elején jelentették, időközben azonban több mint 1400 gyanús esetet tartanak nyilván, amelyekből eddig 381-et igazoltak laborokban. A kór eddig 17 ember életét követelte.
A kolera szennyezett vízzel terjedő bakteriális fertőzés, amelynek tünetei között szerepel a hányás, kiszáradás és kimerültség. A betegség halálos kimenetelű lehet, ha nem kezelik időben. Feltehetően Szíriából hurcolták be Libanonba. Szíriában eddig mintegy húszezer koleragyanús esetről tudni.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)