Patrick Hickeyt a feketepiacon illegálisan eladott jegyek miatt tartóztatták le Rióban. Az ír sportvezető a letartóztatás pillanatában rosszul lett, kórházba kellett szállítani - írja az Index. A 71 éves Hickey az Ír Olimpiai Bizottság és az Európai Olimpiai Bizottság elnöke.
A portál szerint nem ez az első ilyen eset Rióban, kedden négy embert tartóztattak le, akik a THG Sports nevű cégen keresztül árazták túl a jegyeket, hogy nagyjából 870 millió forintos hasznot szerezzenek ebből. Nyolcszáz jegyet próbáltak meg ilyen módszerrel eladni.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Hibázott a kormány, de állítja, már korrigálta a tanárok bérét