A szerdai utolsó, késő esti tárgyalásokon megszületett a megegyezés a lengyel kormánykoalíció civakodó politikusai, Jaroslaw Kaczynski, a Jog és Igazságosság (PiS) elnöke és Zbigniew Ziobro, a Szolidáris Lengyelország (SP) vezetője, igazságügyi miniszter között - adta hírül az onet.pl portál néhány független forrásra hivatkozva. Ez a lépés korábban nem szerepelt a lehetséges forgatókönyvek között.
Az Egyesült Jobboldal koalíciója tovább tart, de a tárgyalások részleteiről ellentétes információkat kapott a portál. A megegyezés fő eleme, hogy a Szolidáris Lengyelország néhány változástatásért cserébe támogatni fogja az állatvédelmi törvényt, amely korlátozza Lengyelországban az állatok tenyésztését szőrméjükért. Az onet forrásai szerint az úgynevezett hivatalnoki büntetlenség ügyéről nem tárgyaltak, a PAP állami hírügynökség szerint azonban ez is terítékre került. Ez a törvény büntetlenséget ígér azoknak a hivatalnokoknak, akik a koronavírus-járvány miatt szegnek törvényt.
Egyelőre nem világos hogy Kaczynski belép-e a kormányba, bár ez nagyon valószínűnek látszik. A tárgyalások a kormány átalakításáról még e héten befejeződhetnek. A PAP szerint Kaczynski három minisztériumban, az igazságügyi, a belügyi és a nemzetvédelmi tárca vezetésében is szerepet vállalna. Ugyanakkor más források még azt jelentették, hogy Kaczynski miniszterelnök-helyettes lesz.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Hétfőtől ellepik a rendőrök az utakat, erre készüljön
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Kétéves mélyponton az euró, izomból erősödik a forint