Szergej Lavrov azután beszélt erről sajtótájékoztatóján, hogy Moszkvában tárgyalt Ivica Dacic szerb külügyminiszterrel.
Lavrov úgy fogalmazott, hogy Moszkva "nem lát" semmilyen Ukrajnával kapcsolatos vitát a Nyugattal, viszont egy sor olyan cselekedetet vagy éppen tétlenséget tapasztal, amellyel a Nyugat megsérti saját maga által vállalt kötelezettségeit.
Lavrov azt is közölte, hogy Oroszország készen áll az EBESZ ukrajnai ellenőrző missziójának kibővítésére, és mindent megtesz annak érdekében, hogy Szerbia EBESZ-elnöksége sikeres legyen. A balkáni ország az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) soros elnöki tisztét tölti be jövőre.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson