Faith Birol, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) vezetője azzal vádolja Oroszországot, hogy visszafogja a gázszállításokat egy olyan időszakban, amikor erős geopolitikai feszültségek alakultak ki az EU, az USA és a Kreml között. Ez magában foglalja, hogy az orosz vezetés tudatosan eszkábált össze egy energiaválságot politikai céljai elérése érdekében – idézte a szakembert a Financial Times.
Az IEA-t a világ legfejlettebb országait tömörítő OECD alapította az 1970-es évek arab olajembargóit követően annak érdekében, hogy szakmai tanácsokat adjon arról, hogy lehet erősíteni a tagállamok energiabiztonságát.
Birol elmondása szerint az IEA szakértői a rendelkezésükre álló kutatási háttérre támaszkodva arra a következtetésre jutottak, hogy az orosz fél legalább az egyharmadát visszatartja annak a földgáznak, amit Európa exportálhatna. Eközben felhasználják az orosz kézben lévő európai tárolókban lévő gáztartalékokat, megerősítve azt az érzetet, hogy rendkívül feszes a gázellátás.
Az akció végrehajtója konkrétan az exportért is felelős állami gázszolgáltató, a Gazprom – derül ki Birol szavaiból. A gáztárolók félig vannak Európában, miközben januárban kapacitásuk 70 százalékáig szokták kihasználni ezeket. A teljes hiánynak a fele a Gazprom tárolóiban jelentkezik, miközben az orosz nagyvállalat kezében lévő tárolók csak a tíz százalékát adják az EU teljes kapacitásának.
Nincs itt semmi látnivaló
Birol részéről ez volt az első olyan megjegyzés, amely egyértelműen Oroszországot teszi felelőssé a gázválságért. Szakértők sokszor hangot adtak ennek a véleményüknek, közvetve Moszkvát téve felelőssé az európai háztartások gáz- és villanyszámlájának megugrásáért. Eközben Oroszország százezer katonát vonultatott fel Ukrajna határai mentén, amivel elérték, hogy január második hetében tárgyalások kezdődjenek a NATO és Moszkva között a katonai fenyegetés megszüntetésének feltételeiről. Ki nem mondva ezek között lehet a gázexport helyreállítása.
Az orosz fél kitart amellett, hogy teljesíti minden gázszállítási vállalását, amire hosszú távú szerződések kötelezik, ám az IEA vezetőjéhez hasonlóan elemzők és döntéshozók azzal vádolják, hogy visszatartja ezek egy részét, hogy feltornássza az azonnali szállítású gáz árát. Birol szerint az orosz gázexport Európába 25 százalékkal maradt el 2021 utolsó három hónapjában az egy évvel korábbi azonos időszak szállításaitól.
Eközben az Egyesült Államokból ökölrázás látszik azzal a kommenttel, hogy ha az orosz hadsereg lerohanja Ukrajnát, akkor súlyos gazdasági szankciókra, ezen belül az energiaipart érintő válaszra számíthat. A washingtoni kormány egyik tisztviselője szerint Európa találhat más gázszállítási forrásokat, ha Moszkva fegyverként használja a kontinens orosz energiafüggőségét, és a piacvesztés komoly növekedési veszteséget okozna az orosz gazdaságnak.
További válságok jöhetnek
Dmitrij Peszkov a Kreml szóvivője visszautasította az IEA vezetőjének állítását az export korlátozásáról, és azzal vádolta Birolt, hogy politikai kérdést csinál az energiaellátási zavarokból. Szerinte ennek semmi köze Ukrajnához, Oroszország kész annyi gázt szállítani, amennyire van vevő. A Gazprom nem kommentálta az IEA vezetőjének megjegyzését. Birol azonban úgy véli, hogy Európának, beleértve ebbe az Egyesült Királyságot is fel kell készülnie az elmúlt hónapokban tapasztalthoz hasonló piaci feszültségekre.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban