Kim Ki-duk az egyetlen dél-koreai rendező, aki díjat hozott el Európa három legjelentősebb filmfesztiváljáról, Velencéből, Berlinből és Cannes-ból - írja a hvg.hu.
Kim 2004-ben nyerte el a Berlinale Ezüst Medve-díját Az irgalmas lányért, 2012-ben a Velencei Filmfesztivál Arany Oroszlán-díját nyerte el a Pietáért, 2004-ben ugyanitt több díjat kapott a Bin-Jipért, Cannes-ban pedig az Arirang című dokumentumfilmjéért nyerte el az Un Certain Regard szekció díját 2011-ben.
A rendező november 20-án érkezett Lettországba, hogy ott ingatlant vásároljon. Kollégái kezdtek el aggódni érte, amikor több megbeszélt találkozón nem jelent meg; ekkor elkezdték kórházakban keresni, de ez nehézségekbe ütközött a személyiségi jogok miatt. A halálhírt pénteken a rigai dokumentumfilm-fesztivál igazgatója is megerősítette.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin