Szeptember 20-án közölte az Egyesült Államok kormánya, hogy hamarosan feloldja az Európai Uniót, pontosabban a schengeni egyezmény államait sújtó, még Donald Trump által tavaly márciusban egy hónapra bevezetett, majd később meghosszabbított beutazási tilalmat. Ennek során azok számára is korlátozta a beutazást, akik az elmúlt 14 napban schengeni országban jártak.
A korlátozás megkerülésére többen kiskapukat kerestek, például valós, vagy csak papíron teljesített szerbiai utazásokkal. Azt azonban mindeddig nem lehetett tudni, mely vakcinával immunizáltakra vonatkozik a könnyítés.
Trükkökre nemsokára már nem lesz szükség, azt azonban mindeddig nem lehetett tudni, mely vakcinával immunizáltakra vonatkozik a a beutazási tilalom feloldása. A szeptember végi közlemény csak annyit említett, hogy a koronavírus ellen „beoltott” utazókat ismét szívesen látják az Egyesült Államokban.
A feltételezések csak az USA-ban jóváhagyott, tehát a Pfizer–BioNTech-, Moderna- és Janssen-vakcinákkal beoltottakra vonatkozónak vélték az enyhítést, bár az eredeti közlemény után később már célzás is történt a WHO jóváhagyására. A CDC bejelentése után azonban teljesen világossá vált, hogy a Sinopharm, a Sinovac és az AstraZeneca oltást felvevők is utazhatnak - áll a portál cikkében.
A WHO által elfogadott vakcinákkal való utazás engedélyezése akár a WHO felé tett gesztusnak, az enyhülés jelének is felfogható, és javít a WHO és az USA Donald Trump elnökségének vége felé igencsak megromlott kapcsolatán. Emellett akár Kína felé tett gesztusnak is értékelhető a fentiek miatt.
Az ugyanis világos, hogy a koronavírus elleni védőoltások ügye mára már messze túlmutat az egészségügyön, szinte globális hatalmi harc lett belőle.
A téma vesztese jelenleg Oroszország, illetve a Szputnyik, és valamennyire az azzal beoltottak is. Rájuk a fentiekből jelenleg semmi nem vonatkozik.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Valamire megint készül a kormány, csütörtökön kiderülnek a részletek
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet