Az eredetileg a tuberkulózis ellen kifejlesztett BCG (Bacille Calmette-Guérin) vakcinának hosszan tartó, általános immunstimuláló hatása is van, ezért a járvány kezdetén sok kutató úgy vélte, hogy az új koronavírus okozta Covid-19 ellen is hatásos lehet.
A kanadai Nemzeti Tudományos Kutatóintézet (INRS), a Sherbrooke-i Egyetem, a Montreali Egyetem és a Lavali Egyetem kutatói a Vaccine című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban összehasonlították Covid-19-betegségen átesett embereknek és egy kontrollcsoportnak a gyermekkori beoltottságát.
Kapcsolódó
Korábbi tanulmányokban tudósok kimutattak lehetséges összefüggést a lakosság BCG-vel való átoltottsága és a Covid-19 halálozási rátája között. A kanadai kutatócsoport szerint azonban azok módszertanai nem vizsgálták, hogy azok, akiket beoltottak BCG ellen, ugyanazok-e, akiknek jobbak a túlélési kilátásai, és nem vettek számításba bizonyos tényezőket, amelyek torzíthatják az eredményeket.
Tanulmányunk meggyőzően kimutatta azt, hogy a BCG, amelynek erős immunstimuláló hatása van, nem biztosít nagyon hosszú távú védettséget a Covid-19 ellen. Nem ezt az eredményt reméltük, de végül is ez a releváns kérdés lekerülhet az asztalról - mondta Jacques Pépin, a tanulmány első szerzője.
Még ha eredményünk negatív is lett, fontos, hogy megismertessük azt a közvéleménnyel, mivel ellentmond a korábbi tanulmányoknak, amelyeknek fontos módszertani gyengeségeik voltak. Eredményünk a lehető legigazoltabb, amely e kérdésről rendelkezésre áll - tette hozzá Marie-Claude Rousseau professzor.
A kutatók 2020 márciusa és októbere között 920 Covid-19-en igazoltan átesett embert és egy 2123 fős kontrollcsoportot vizsgáltak, amelynek tagjai nem fertőződtek meg az új koronavírussal. Összehasonlították oltottsági állapotukat a quebeci oltási regiszter alapján. Megállapították, hogy a Covid-19-en átesettek 54 százaléka kapott gyermekkorában BCG-oltást, a kontrollcsoportban pedig ez az arány 53 százalék volt.
A kutatók elemzésükben figyelembe vettek olyan tényezőket is, mint az illető foglalkozása, neme, kora, anyagi helyzete, és azt is, hogy városban vagy vidéken él-e - írja az MTI.
Bár reméltük, hogy megfigyelhetünk bizonyos kicsiny védőhatást, az eredményeken nem csodálkoztunk. Minden résztvevő évtizedekkel ezelőtt kapta meg az oltást. Azoknál sem találtunk védőhatást, akik az 1970-es évek elején kapták meg. Ugyanakkor a tanulmányba bevontak száma korlátozott volt, ami csökkenti a csekély védőhatás észlelésének a lehetőségét - tette hozzá Rousseau.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Létezik egy repalack, ami jóval többet ér, mint 50 forint, jól becsülje meg

Megütötték a forintot, a törökországi botrány lehet a háttérben

Putyinéknak semmi se szent? – megtámadták a baltiak energiaellátását

Hadrendbe álltak Orbán békeharcosai, totális blokád jöhet a csütörtöki EU-csúcson
Reagált Zelenszkij a korlátozott tűzszüneti javaslatra

Látványos változás készül az M7-es autópályán, a Velencei-tónál esedékes

Magyar találmány lesz világsiker: az űrtechnológia forradalmasítja a városok tervezését

Forradalmi magyar találmány hódítja meg a világot
Épségben landoltak a Földön a világűrben rekedt asztronauták
