A napi növekmény országos szinten 0,45 százalék volt, az új esetek 13,6 százaléka volt tünetmentes. Az aktív fertőzöttek száma 404 115-re, a halálos áldozatoké 663-mal 137 825-re, a felépülteké pedig 15 484-gyel 5 068 901-re emelkedett.
Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 151,8 millió, az elmúlt napon pedig 584 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával jelenleg 902 357 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.
Az RBK című gazdasági lap az MTI szerint rámutatott: az operatív törzs adatai eltérnek az állami statisztikai szolgálatétól (Roszsztat), amely szerint 2020 áprilisától az idén májusig 270 ezren haltak meg. A különbséget az eltérő módszertannal magyarázzák: a Roszsztat statisztikája ugyanis számításba veszi azokat az eseteket, amikor a SARS-CoV-2 vírust már az elhalálozás után mutatják ki, valamint azokat is, amikor a halál más betegség következtében, de a Covid-19 megléte mellett áll be.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Hibázott a kormány, de állítja, már korrigálta a tanárok bérét
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy