A brazil legfelsőbb bíróság egyik bírája vizsgálatot rendelt el pénteken Jair Bolsonaro elnök ellen egy szenátusi vizsgálóbizottság kérésére, mert az államfő egy októberi nyilvános szereplésében azt mondta: a koronavírus elleni vakcinák növelhetik az AIDS vírusával való megfertőződés veszélyét - idézi az MTI hírét a Hvg.hu.
Az elnök élő adásban tett kijelentését a közösségi média több platformja közvetítette. A Facebook és a YouTube utána ideiglenesen le is tiltotta Bolsonarót. Ő azzal védekezett, hogy nem állított semmit, csak egy újságcikkből idézett.
Az elnököt már számos bírálat érte amiatt, hogy nem megfelelően irányítja a járványkezelést. Ő maga nem volt hajlandó beoltatni magát a koronavírus ellen.
A szenátusi vizsgálóbizottság szerint Bolsonaro kilenc rendbeli bűncselekményt követett el a brazil járványkezelésben, köztük emberiesség elleni bűncselekményt is. A nyomozást Alexandre de Moraes bíró rendelte el.
Az ENSZ AIDS elleni világprogramja szerint a gyógyszerfelügyeletek által jóváhagyott, koronavírus elleni vakcinák a legtöbb ember számára biztonságosak, köztük a HIV-fertőzötteknek is. A HIV vírus okozza az AIDS-betegséget.
A szenátusi vizsgálóbizottság átadta a Bolsonaro ellen összeállított jelentését Augusto Aras legfőbb ügyésznek, de a hírügynökségek szerint kicsi az esélye annak, hogy Aras olyan büntetőeljárást folytat le az elnök ellen, amely fenyegetné a pozícióját, mert őt éppen Bolsonaro nevezte ki. A vizsgálat elrendelése Moraes főbíró által annyit jelent, hogy szigorúan tudja ellenőrizni a főügyész munkáját az ügyben.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Hadházy megtudta a hatvanpusztai zebrák neveit, de nem tudni a hogylétükről
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint