A hivatalosan közölt adatok alapján Ukrajnában az elmúlt napban 1897 új esettel 2 213 580-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma. A növekmény csaknem négyszázzal kevesebb a megelőző napinál. Az elhunytak száma 86-tal 51 140-re emelkedett. A halálos áldozatok száma a megelőző napon 95, az azelőttin 102 volt. Eddig 2 088 712-en gyógyultak meg, közülük az elmúlt napban több mint 8300-an, az aktív betegek száma így tovább csökkent több mint 6500-zal, 73 728-ra. Kórházba most 1065 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került, a megelőző napon számuk 963 volt.
A legtöbb új beteget, 497-et megint az ország legfertőzöttebb területének számító fővárosban, Kijevben jegyezték fel.
Kapcsolódó
Az egészségügyi minisztérium közlése szerint az oltási kampány február 24-i kezdete óta mostanáig 1 177 371-en kapták meg a koronavírus elleni védőoltás első, 145 792-en a második dózisát is. Pénteken 57 440 embert oltottak be az országban.
Szombaton tömeges oltóközpontok nyíltak meg Kijevben, valamint a nyugati országrészben, Lvivben (Lemberg), Ternopilban és Rivnében, a dél-ukrajnai Odesszában, továbbá a keleti országrészben lévő Poltavában. Ezeken a helyeken azok kaphatnak védőoltást, akik előzőleg feliratkoztak a "Gyija" elnevezésű internetes várólistára, és - az előző hétvégéhez hasonlóan - a kínai gyártású Coronavac vakcinát vehetik fel az itt oltásra jelentkezők. A múlt hétvégén oltottak be először próbajelleggel jelentkezőket három városban, Kijevben, Lvivben és Odesszában. A tervek szerint ezen a hétvégén már tíz városban lesznek ilyen tömeges oltóközpontok sport- illetve kulturális létesítményekben.
Az UNIAN hírügynökség helyszíni beszámolója szerint Kijevben, a Nemzetközi Kiállítási Központban létesített oltóközpontnál szombat délelőtt hosszú sorban várakoztak oltásra, az elsők már hajnali öt órakor elkezdték a sorban állást.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg