Talán sosem lesznek képesek egyértelműen megállapítani a koronavírus eredetét - olvasható az amerikai hírszerzési ügynökségek pénteken közzétett, minden eddiginél részletesebb jelentésében, amely választ próbál keresni arra a kérdésre, hogy a vírus természetes úton terjedt-e át állatról emberre, vagy esetleg egy laborból szabadult volna el.
A Nemzeti Hírszerzés Igazgatójának (DNI) hivatala a nyilvánosságra hozott dokumentumban egyaránt lehetséges elméletnek tartja mindkét verziót. Ugyanakkor megjegyzi, hogy a szakértők között nézeteltérés van abban, melyik verzió a valószínűbb, illetve egyértelmű megállapítások tehetők-e az ügyben - idézi az MTI.
A jelentés mindemellett kizárta annak lehetőségét, hogy a koronavírus biológiai fegyver lenne,
arra hivatkozva, hogy ezen elmélet támogatói nem férnek hozzá a Vuhani Virológiai Intézethez és hamis információkat terjesztenek.
A mostani jelentés tulajdonképpen a DNI augusztusi beszámolójának frissített változata. A korábbi dokumentum, amelynek összeállítására Joe Biden amerikai elnök adott utasítást, kiemelte, hogy csak Kína segíthetne a világszerte eddig csaknem ötmillió ember halálát okozó új koronavírus tényleges eredetét érintő kérdések megválaszolásában.
A hírszerzési jelentések olyan időszakban készültek, amikor a két ország kapcsolatai több évtizedes mélypontra süllyedtek. Kína mindemellett határozottan tagadta, hogy a Covid-19 kórokozója a vuhani állami virológiai laboratóriumból szabadult volna ki.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég