Az uniós tagállamok külügyminisztereinek tanácskozását követően tartott online sajtóértekezletén Borrell hangsúlyozta, hogy a nemzetbiztonsági törvény elfogadása súlyosan veszélyezteti Hongkong különleges közigazgatási státuszát és nagyfokú autonómiáját, valamint az "egy ország két rendszer" elvének aláásásával fenyeget.
Az Európai Unió és Kína közötti kapcsolatok kölcsönös tiszteleten és bizalmon alapulnak. A döntés azonban megingatja ezeket, ugyanis kérdésessé teszi, hogy Kína be szándékozik-e tartani nemzetközi kötelezettségvállalásait - mondta a főképviselő az MTI szerint.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Elszabadult a pokol a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Naponta több mint 41 millió forintot költ a kormányzat a tömeges bevándorlás kezelésére
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd