Szakértők szerint ez annak a jele, hogy lassul az ázsiai ország gazdasági növekedése, egyre eladósodottabb a lakosság és megcsappant a fogyasztói bizalom. Emellett szerepet játszik az eladások visszaesésében az amerikai-kínai kereskedelmi feszültség is, amely a vámok emelése miatt megdrágította az amerikai importot.
A Kínai Személyautó-gyártók Szövetsége (CPCA) szerdán azt közölte, hogy az ázsiai országban 22,7 millió személygépkocsit értékesítettek 2018-ban, ami 6 százalékos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest - írta az MTI.
Tavaly decemberben éves összevetésben 19 százalékkal kevesebb személyautót, 2,256 millió kocsit értékesítettek. (Novemberben az eladás 18 százalékkal, októberben 13,2 százalékkal csökkent).
Az elektromos és hibrid autók (new energy vehicles, NEV) értékesítése tavaly bővült, először múlta felül az 1 milliót.
Szakértők arra számítanak, hogy idén csak minimálisan, 1,2 százalékkal nő az új személyautók eladása Kínában, ugyanakkor a NEV autók értékesítése akár harmadával, 1,6 millióra bővülhet.
Legolvasottabb
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Sokan elrontják: ezt az igazolást nem kell beadni, mégis kötelező megőrizni
Fordulat a csúcson: sorozatban ötödik hónapja gyengélkedik a BYD
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek