Tavaly Németország 19 444 tonna libahúst importált, ennek 97,5 százalékát Magyarországról és Lengyelországból. A németországi belföldi vágásból 2866 tonna libahús került kereskedelmi forgalomba 2019-ben - idézi az MTI.
Az import és a belföldi vágások túlnyomó része a negyedik negyedévre esik az ünnepek miatt. A tavalyi éves importból az első három negyedévben 5178 tonna érkezett Németországba, a belföldi vágásoknak pedig csak egynegyede történt a január-szeptemberi időszakban.
Kapcsolódó
Az idén az első három negyedévben 28 százalékkal csökkent a németországi libahúsimport a 2019-eshez képest, a belföldi vágási volumen pedig 3,9 százalékkal maradt el a tavalyitól.
A németországi baromfihús-fogyasztásnak egyébként csak a töredékét teszi ki a libahús. A belföldi 1,58 millió tonnás baromfihús-termelésnek mindössze 0,2 százaléka liba, 2,2 százaléka kacsa, 29,7 százaléka pulyka és 65,4 százaléka brojlercsirke.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megvan, ki vette meg a válságba jutó Borhálót
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép