A jegybankárok úgy vélik, hogy a gazdaság jó irányba tart: az átmenetileg ható lassító tényezők fokozatos eltűnésének köszönhetően a harmadik negyedévben gyorsult a növekedés. A döntéssel nem minden jegybankár értett egyet. Charles Evans, chicagói Fed kormányzó további monetáris lazítást sürgetett.
Az amerikai jegybankárok úgy látják, hogy valamelyest javult a gazdaság helyzete a legutóbbi kamatmeghatározó ülés óta, amit elsősorban a kedvezőtlen hatásokkal járó tényezők fokozatos letűnésével indokoltak. Ezzel együtt a munkaerőpiaci problémák továbbra is súlyosak: a foglalkoztatottság a szükségesnél lassabb bővül, a munkanélküliség pedig nem csökken (hónapok óta 9 százalék felett tartózkodik).
Jó jel viszont, hogy a beruházási és a fogyasztási hajlandóság élénkül, ami különösen fontos egy olyan gazdaság számára, ahol a fogyasztás adja a GDP csaknem kétharmadát. Az energia- és nyersanyagárak csökkenésének köszönhetően enyhült valamelyest az inflációs nyomás, a hosszú távú inflációs várakozások pedig továbbra is stabilak - olvasható a közleményben.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Karácsony Gergely: Egy nap alatt megbukott a kormány
Naponta több mint 41 millió forintot költ a kormányzat a tömeges bevándorlás kezelésére
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat