A Sigma Dos összesen kilenc párt parlamentbe jutását jelezte előre. A szavazóhelyiségekből távozók megkérdezésével készített kutatás eredménye azt jelzi, hogy a PP a szavazatok 28,5 százalékát kaphatta meg, ezzel 117-121 képviselői helyet szerezhet a 350 fős spanyol parlamentben, azaz nem tud önállóan kormányt alakítani. A felmérésben több mint 130 ezer embert kérdeztek meg az ország mintegy 1100 szavazóhelyiségénél.
A Sigma Dos szerint a második lehet az Unidos Podemos (Együtt képesek vagyunk rá) baloldali választási pártszövetség 25,6 százalékos támogatottsággal, amely 91-95 mandátumot jelenthet a törvényhozásban.
A Spanyol Szocialista Munkáspárt (POSE) 22 százaléknyi szavazata a harmadik helyet biztosíthatja számára és 81-85 mandátumot jelenthet a felmérés szerint, míg valószínűleg a negyedikként a Ciudadanos jutott a parlamentbe a szavazatok 11,8 százalékával, és így 26-30 képviselői helyet foglalhat el.
Délután 6 óráig a választásra jogosultak 51,2 százaléka adta le szavazatát, 7 százalékkal kevesebben, mint a fél évvel ezelőtti parlamenti választásokon.
Szintén a Néppárt győzelmét jelzi a GAD3 közvélemény-kutató cég telefonos exit poll felmérése, amelyet az ABC című napilap számára készített. Eszerint a PP a szavazatok 30,4 százalékát szerezhette meg, amely 121-124 mandátumra váltható. Őket követheti az Unidos Podemos 24,8 százalékos támogatottsággal, és 87-89 mandátummal. A megkérdezett szavazók válaszai alapján harmadik lehet a PSOE, a szavaztok 21,8 százalékát, és ezzel 84-86 képviselői helyet elnyerve. A választók 13,2 százalékának voksával 29-32 képviselőt juttathat a spanyol törvényhozásba a Ciudadanos, negyedik helyen végezve a pártok között.
A Konzervatív Néppárt lényegében hasonlóan szerepelt mint a fél évvel ezelőtti parlamenti választásokon, amikor a szavaztok 28,72 százalékával 123 képviselője került be a spanyol parlamentbe. Az exit poll eredmények szerint a választások nagy vesztese a szocialista párt lehet, amely történetében először valószínűleg harmadik helyen végzett a választásokon, noha vélhetően ugyanannyi szavazatot szerzett mint decemberben.
A magát szociáldemokratának nevező Podemos (Képesek vagyunk rá) és a kommunista Egyesült Baloldal (IU) választási pártszövetsége, az Unidos Podemos úgy tűnik, megvalósította létrehozásának célját, ezzel a főként 30-as fiatalokból álló párt a spanyol ellenzék első számú politikai formációja lehet.
Az eredmények alapján nem teljesen kizárható, hogy az Unidos Podemos és a PSOE mandátumszáma együtt elérje a parlamenti abszolút többséget, azaz 176 szavazatot. Ehhez az kell, hogy mindketten megszerezzék a Sigma Dos által jelzett legmagasabb mandátumszámot. Vagyis elméletileg elképzelhető, hogy annak ellenére baloldali kormány alakuljon, hogy a PP nyer a választásokon.
Ehhez azonban a pártoknak együtt kellene működniük, de a választásokat most épp azért kellett megismételni, mert ez nem sikerült az elmúlt fél évben. Nem támogatták a PP kormányalakítási szándékát, ahogy a szocialista pártét sem.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!