Az áramellátás szombat estére állt helyre teljesen, csaknem 24 órával azután, hogy pénteken hely idő szerint este háromnegyed tízkor áramszünet kezdődött, amely lelassította az 50 millió lakosú kelet-afrikai gazdasági nagyhatalom tevékenységét.
Az áramkimaradás leginkább a nairobi nemzetközi repülőteret sújtotta, amely sötétségbe borult mintegy két órára, miután a tartalékgenerátor is meghibásodott. Ez zavarba hozta az ország hatóságait, amelynek gazdasága részben a turizmusra épül, és amely szeptember elején nemzetközi éghajlatváltozási konferenciának ad otthont.
A közlekedési miniszter, Kipchumba Murkomen bocsánatot kért, elbocsátotta a repülőtéri hatóság és a repülőtér vezetőit, és ígéretet tett arra, hogy
ilyen nem fordul elő még egyszer
Az országos áramkimaradás pontos okai egyelőre tisztázatlanok.
Szombat este a Kenya Power and Lighting Company áramelosztó vállalat (KPLC) azt közölte, hogy az áramkimaradást a Turkana-tó északkeleti részén lévő szélerőműparkban (Afrika legnagyobb szélerőműparkjában) történt leállás okozta.
Ez „egyensúlyhiányt idézett elő az elektromos rendszerben, és áramtalanította az összes többi fő termelőegységet és erőművet, egyben teljes hálózati meghibásodáshoz vezetett” – magyarázta a KPLC, és közölte, hogy vizsgálja a "rendszer kaszkádszerű meghibásodásának" okait.
A Turkana-tavi szélerőmű (LTWP) az éjszaka kiadott közleményében reagált a bejelentésre, és a kiesés elsődleges okaként a hálózatban keletkezett túlfeszültséget jelölte meg hibaként.
A magyarázat szerint az LTWP kénytelen volt lekapcsolni és leállítani a termelést az országos hálózati rendszerben kialakult túlfeszültség miatt, amely a szélerőmű automatikus leállását eredményezte, elkerülendő a szélsőséges károkat" – derült ki a cég tájékoztatójából.
A leállás idején az erőmű az országos termelés 14,6 százalékát adta az indoklás szerint. "A termelés hirtelen visszaesése a hálózati rendszer instabilitásának következtében olyan helyzethez vezetett, amelyben az országos áramellátás megszakadt" – tette hozzá az LTWP.
„Általános szabályként ezt a megszakítást a rendszerben lévő más villamosenergia-termelőknek kell azonnal kompenzálniuk” – hangsúlyozta a cég, rámutatva, hogy „az országos hálózatban más megszakítások és meghibásodások is voltak”, amelyek megakadályozták, hogy a szélerőművet újra üzembe helyezzék.
Utoljára huszonhárom éve, 2000 júliusában volt többórás áramszünet a kelet-afrikai országban.
Putyin a prés alatt: afrikai vezetők győzködik, hogy kössön végre békét
Afrikai vezetők sürgették Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy lásson hozzá az ukrajnai háborút lezáró béketervnek és ne húzza az időt, újítsa meg az ukrán gabonaexportról szóló megállapodást, amelyet Moszkva a múlt héten felrúgott. Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg