Én még szombat reggel gyorsen elmentem egy bankautomatához, de már akkor sem sok pénzt engedett kivenni - érzékelteti a ciprusi helyzetet egy magyar, aki évek óta él a szigetországban. Ráadásul voltak olyanok, akiknek már péntek este zárolták a számlájukat, azóta egyáltalán nem tudnak hozzáférni a pénzükhöz. Szerinte mindenki elítéli, hogy Ciprus évekig adóparadicsom volt, ahol a pénzüket mosták például az oroszok, azt azonban nehezen fogadják el az emberek, hogy a bejelentett, adózott jövedelmükhöz nem jutnak hozzá.
Szombaton minden ATM előtt sorok álltak, ugyanakkor a kirobbant válság ellenére vasárnap megtartották a szokásos karnevált Limasszolban. A gazdasági helyzet azonban ott is éreztette hatását, hiszen a felvonulók közül egyesek például vámpírfogakkal ábrázolták Angela Merkelt, amint a ciprusiak vérét szívja ki. Forrásunk szerint jól jelzi a ciprusi mentalitást, hogy míg az olaszok, spanyolok, görögök hasonló helyzetben tüntettek, Cipruson maszkban, parókában táncoltak az emberek.
Az elmúlt napokban a ciprusiak többsége a televíziókból tájékozódott a fejleményekről, a nagy elektronikai áruházakban nem csak a vásárlók, de gyakran az eladók is a tévék előtt állnak, és a híreket nézik. Állítólag vannak olyan cégek, melyek néhány napra vagy hétre bezártak, mert nem jutnak pénzhez. Ha ugyanis a megrendelők nem tudnak fizetni, akkor hiába adnák el termékeiket - mondja magyar forrásunk.
Az utakon nem hiszem, hogy kevesebb lenne az autó, mint máskor. Itt amúgy is csak autóval lehet közlekedni, forgalom szinte mindig van. A boltokban kedden talán kevesebb volt a vásárló a hosszú hétvége után. Azt nehéz megmondani, mi lesz most a hétvégén, de szerintem ha a bankautomaták működni fognak, akkor ugyanannyian lesznek a kávézókban például, mint egy átlagos hétvégi napon. Szerinte egyébként lassan haladnak a dolgok Cipruson, amiben az is közrejátszik, hogy zsinórban három hétfőn van ünnepnap, így a jövő hét elején, és az azt követő héten is megáll az élet a szigeten.
Természetesen mindenkiben van aggodalom és harag, hiszen az emberek egyrészt félnek, hogy nem jutnak a pénzükhöz, másrészt a legtöbben az Európai Uniót és személy szerint Angela Merkelt hibáztatják - teszi hozzá forrásunk. Elmondása szerint a hétvégén biztosan nem nyitnak ki a bankok, mivel Cipruson egyébként is csak hétfőtől péntekig vannak nyitva a fiókok, ráadásul hétfő kivételével csak délután egy óráig.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Csendben zajlik a változás, mégis mindent megváltoztat: kiszorulunk a netről
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani