Az országos közegészségügyi intézet (IZJZS) közlése szerint még nincs járványhelyzet, egyelőre csak a belgrádi részlegük számolt be fertőzésekről. Az országos központ leszögezte, hogy a belgrádi fertőzöttek korábban nem kerültek kapcsolatba azokkal a betegekkel, akiket Koszovó területén regisztráltak, így ezektől független fertőzésről van szó.
A betegek nem kapták meg a kellő védőoltásokat, illetve nem lehet tudni, hogy kaptak-e vakcinát. A belgrádi fertőzöttek között gyerekek és felnőttek is vannak. Az orvosok az egyiküknél tüdőgyulladást észleltek, ami a betegség egy súlyosabb szövődményének tekinthető.
A Blic című napilappal a fővárosi közegészségügyi intézet egyik munkatársa nem hivatalosan közölte, hogy az egyik beteg egy kínai nemzetiségű gyerek. Kínában nem kötelező a védőoltás, és feltételezhetően annak elmulasztása vezetett a megbetegedéshez - tette hozzá.
Az év első kilenc hónapjában 12 kanyarós megbetegedést regisztráltak Szerbiában. Október óta Szerbia és Koszovó területén összesen 65 beteget vettek nyilvántartásba. A legfiatalabb beteg három hónapos, a legidősebb 48 éves volt.
A szerb közegészségügyi intézet arra is figyelmeztetett szerdán, hogy védőoltásokkal megelőzhető a megbetegedés, ennek érdekében a szakemberek folyamatosan oltják azokat az 1-14 éves gyerekeket, akik eddig nem kapták meg a szükséges vakcinákat.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak